|
|
|
|
Leírtam már többször, amit gondolok, nem akarom újra.
Ugorjunk, jön a negyedik meccs.
Persze ha esetleg most majd ellenünk történik egy hasonló eset, akkor mindenki habzó szájjal fog éljenezni, hogy megérdemelteaköcsösharks
|
| |
|
|
Válasz ducksref hozzászólására (#22687) |
|
|
|
|
|
|
|
Tisztázzunk pár dolgot:
- A VGK ellen a döntéssel és az eljárással is volt probléma, az eljárással nagyobb: a felvételek alapján fogalmuk sem volt, mi történt és úgy hoztak egy igen komoly döntést, amikor minden egyéb fórum szerint 2 percet kellett volna érnie. Itt azért kiált mindenki részrehajlást, mert az eljárás módjában volt hiba, nevezetesen hogy no call-ból lett misconduct egy sérülés miatti játékmegszakításnál!
- A COL ellen egy nem publikált alapokon nyugvó és ezért széles körben vitatott eljárással hoztak egy döntést. Itt szintén azért kiáltanak részrehajlást, mert nagy hallgatás van az eljárással kapcsolatban!
- A STL ellen a kézpasszt símán benézték. Az más kérdés, hogy ezért kölyökben is leszednék a jv fejét, de itt legalább valóban helyesen jártak el. Ahogy lentebb írták, majd a GM-ek fel fogják ezt még hánytorgatni a megfelelő helyen, mert abban azt hiszem egyetértünk, hogy botrányos döntés volt.
Tehát, most a egy egyszerű szabályt nem alkalmaztak a bírók, mert nem látták, ugyanakkor az eljárás valóban helyes volt. Viszont ha ez az érvelésed alapja, hogy kinek mit nem láttak meg, akkor az minimum a VGK ellen nem áll meg. A meg nem adott PP-k alatt lőtt hipotetikus gólok érve pedig a COL és a STL ellen nem állnak meg, mert ezek igenis gólok voltak, egygólos meccseken.
Abban igazad van, hogy ellenetek is voltak nevetséges no call-ok, de eljárásban hiba nem volt és egyetlen összehasonlítható súlyú goalie interference-et sikerült felhozni. 3-1. Mindezt a nemlétező avatar-om alatti logo-tól függetlenül. Nyugodtan mondd erre, hogy nem érdekel és szeretnéd a csapatodnak a kupát (megértem), még azt is aláírom, hogy mindezek mellett még ki is kapartátok a gesztenyét, de kérlek, fogadd el mások álláspontját is, még ha kibékíthetetlen is a tiéddel!
|
| |
|
|
Válasz Balint hozzászólására (#22686) |
|
|
|
|
|
|
|
Középpályás
Nézd, kábé négy (4) két perces tiszta büntetés maradt el Blues játékoson. Az négy emberelőnyt jelent, amiből lehet hogy lőttünk volna legalább egy gólt, és akkor nincs hosszabbítás meg hand pass. De egyiket sem fújták be.
A Blues-nak bőőőven lett volna lehetősége hozni ezt a meccset rendes játékidőben. Nem tették, kihagyták az üreskaput is, így valahol törvényszerű, hogy a végén rábasztak, ezer ilyen történt már. Velünk is. Sőt, mi ennek a nagymesterei vagyunk. Tudjuk milyen. Egy rossz szabályt alkalmaztak jelen esetben jól a bírók, pont mint az ominózus Avs les, nem les dolognál. A jelenleg hatályos szabályok szerint jártak el, ezt azért ha belegondolsz, kár számonkérni. Az egy más kérdés, hogy a szabály rossz, és ki, mikor és hogy akarja megváltoztatni, ha és amennyiben akarja.
|
| |
|
|
Válasz csebi hozzászólására (#22685) |
|
|
|
|
|
|
|
Nem értitek amit most írok. A problémám az, hogy jön a svéd kozeppalyasotok és Azt mondja h a tévedések kiegyenlítettek egymást és bíráskodást nézve fair game volt. Ami nettó hazugság és paraszt vakítás, és sajnos ti is át veszitek ezt. Egyszerűen olyan nincs hogy egy szabálytalan de megadott OT gol után a hibák kiegyenlítettek egymást.
|
| |
|
|
Válasz bred12 hozzászólására (#22683) |
|
|
|
|
|
|
|
A mi meccsünk nem lett elcsalva szerintem, inkább csak az NHL faszsága, hogy egy mérkőzést eldöntő gólt, nem lehet visszanézni. Így helyben marad a hülye bírók ítélete.
Ellenben a COL meccsen történteknek már sokkal inkább van "csalás szaga". Ott ugyanis megadták a gólt, majd jött a videózás, ahol megdönthetetlen bizonyíték kell arra, hogy megváltoztasság az ítéletüket (érvénytelenítsék a gólt). Az ismétléseken nézve annyi látszott, hogy egy coloradoi áll a cserepadnál, miközben beviszik a korongot. Nagyon messze volt, de a TV-ben is úgy tűnt, hogy a korija hegye csípi a kéket. Ebből nem tudom hogy sikerült azt kihozni, hogy tutkó benn volt már a harmadban.
Ha lett volna egy csöpp eszük, már azért hagyhatták volna a gólt, hogy lássuk milyen csudi bírók vannak, akik ezt már a mérkőzés hevében is pontosan meg tudták állapítani.
|
| |
|
|
|
|
Amikor itt jönnek a bírózás dolgokkal, azért olyan jó lenne, HA AZ ÉRME másik oldalát is látnátok kedves ducksosok vegas elleni szériában is volt jó sok meg nem adott PP nekünk, pl Logannek kiütjük a fogait az mehet tovább arról AZÓTA is mindenki megfeledkezik, vagy pl a Goodrow gólja előtt is volt egy óriási gáncsolás szinte a kezdőkörben, aminél nem nagyon emelték a kezüket, más kérdés hogy gólt lőttünk utána, illetve más médiumokon is láttam az 1-2. meccs után refs vs sharks kommenteket sok számban. De mivel ezeknek (Eakin kiállítás..) lett jelentősége így persze nagy vihart kavarnak. Az meg már más hogy mi 4et vágtunk 5p alatt. Max egy napig lett volna csámcsogás erről ha max 1-et lövünk. Mondjuk a 4-5 perces kiállítás nem = azzal hogy gól/gólok. Lásd Colorado akik pl kaptak egy 4p előnyt ellenünk mégse lőttek belőle gólt. STL ellen ez valóban kama volt, viszont pl Perron úgy vágott nekünk gólt, hogy előtte ki rakhatták volna a nézőtérre való kiemeléséért... ha a blues nyer, akkor meg arról menne a show.
Minden meccsen vannak bírói hibák ide/oda...csak nem mindegyiknek lesz nagymértékű jelentősége..
pl Avs ellen ha nem mi nyerünk akkor meg, a Labanc féle meg nem adott gólról is mehetne jó pár komment....
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
Válasz Ducks hozzászólására (#22678) |
|
|
|
|
|
|
|
Úgy csinálsz, mintha az a 2.HARMAD KÖZEPÉN LÉVŐ meg nem adott gól AUTOMATIKUS TOVÁBBJUTÁST ért volna.... Vegas meccsen legalább 3-0 volt az utolsó harmadban, de ez ...................... persze valamibe kapaszkodni kell a következő szezonig.
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#22679) |
|
|
|
|
|
|
|
Megvideózott lesgól, amiről azóta sem derült ki, minek alapján győződtek meg 100%-ig biztosan (a neten a leskamera képe csak egy pixeles, döntésre alkalmatlan valami volt), hogy les volt és változtatták meg a döntést.
|
| |
|
|
Válasz Ducks hozzászólására (#22680) |
|
|
|
|
|
|
|
Már nem emlékszem...
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#22679) |
|
------------ "Nam et si ambulavero in medio umbrae mortis non timebo mala quoniam tu mecum es virga tua et baculus tuus ipsa me consolata sunt." |
|
|
|
|
|
2. kör 7. meccs? Ott semmi nem történt?
|
| |
|
|
Válasz Ducks hozzászólására (#22678) |
|
|
|
|
|
|
|
Önmagában még el lehetne siklani ezen gól felett, de úgy, hogy az első kör 7. meccsén is történt az, ami, így már kezd sok lenni amit adnak nektek. Állítom, hogy ha az nincs, akkor most sem lenne ekkora durranás ez az egyébként szabálytalan/jogtalan gól.
Ami személyes meglátásom szerint ezt az egészet tetézi, az az, hogy ti pedig kezdtek átesni a ló másik oldalára, kezditek teljesen természetesnek venni, hogy veletek fut a szekér. Úgy, hogy már az első kört sem nagyon éltétek volna túl.
Én értem, hogy Burns/Thornton/Pavelski kezd kiöregedni és ha idén nem villantok akkor vélhetőleg a közeljövőben már nem is nagyon fogtok. De már bocsánat, ez kit érdekel?
|
| |
|
|
|
|
------------ "Nam et si ambulavero in medio umbrae mortis non timebo mala quoniam tu mecum es virga tua et baculus tuus ipsa me consolata sunt." |
|
|
|
|
|
Ennyi erővel mindent vissza lehetne nézni. De akkor felesleges lenne a pályán annyi bíró, vagy tényleg az lenne a jó?! Megölné az egész játékot!
|
| |
|
|
Válasz stero hozzászólására (#22675) |
|
|
|
|
|
|
|
Látom nem érted amit mondok.
|
| |
|
|
Válasz csebi hozzászólására (#22674) |
|
|
|
|
|
|
|
ezzel jó nagy faszságot mondtál. ilyen alapon a lest is felesleges visszanézni mert nem lesről ütik a kapuba hanem később. ez ugyanaz az a szitu mint amikor a védőhálóról jött vissza a pakk pár és a sporik ugyanúgy nem látták. bődületes hiba.
|
| |
|
|
Válasz cedak hozzászólására (#22672) |
|
------------ |
|
|
|
|
|
Erre nincs mit mondani ... szabályos szted az a gol aminél amúgy elismered h szabálytalanul esett. Sztem zárjuk be a topikot ennél fentebb már nem lehet kerülni.
|
| |
|
|
Válasz cedak hozzászólására (#22672) |
|
|
|
|
|
|
|
Nyílván!
|
| |
|
|
Válasz stero hozzászólására (#22665) |
|
|
|
|
|
|
|
Nem a gól volt szabálytalan, hanem, hogy a gólpasz adónak kézzel lett továbbítva a korong, ha ezt elengedik onnantól a gól szabályos, ha egyenest a kapuba ütötte volna Meier a pakkot akkor visszanézhető lett volna, nem ez történt kár rágódni rajta!
|
| |
|
|
Válasz csebi hozzászólására (#22666) |
|
|
|
|
|
|
|
Itt is meg van az esély. Van még hátra 3 meccs
|
| |
|
|
Válasz bred12 hozzászólására (#22670) |
|
|
|
|
|
|
|
Azert annyi kulonbseg van, hogy utana a saintsnek megvolt az eselye, hogy OTban megnyerje, senki se mondta Breesnek hogy ha mar megkaptak az 1.tamadas jogat adjak el, itt viszont azzal hogy OTban esett.. mondjuk en orultem h a Saints kiesett
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
Válasz Al hozzászólására (#22663) |
|
|
|
|
|
|
|
Fölösleges az itteniekbe beleállni, Blues-szemmel is simán határon belül van ez a topik, meg hát mit tehetnek róla. Al-hez csatlakozva, ezzel Armstrongéknak van már csak dolga a nyáron a GM meg BoG meetingeken. A többire ott a jég, remélhetőleg már faszságok nélkül.
(A kinti Sharks drukkerek egy része, meg mondjuk Karlsson már bicskanyitogatóak, vagy a kajánkodással, vagy a konkrét tagadással, őket viszont innen is)
|
| |
|
|
Válasz stero hozzászólására (#22665) |
|
|
|
|
|
|
|
Azert tenyleg nagy mak kellett,hogy megnyerjuk ezt a meccset. A 2. Es 3. Harmadban semmit sem csinaltunk szinte. Harapott a Blues volt(ak) lehetosegeik,hogy lezarjak a meccset,kibaszott kemenyen jatszottak.az utolso harmadban azt vettem eszre,hogy a sracok borzasztoan elfaradtak..nem volt egy epkezlab tamadasunk,a harmadukba is alig-alig tudtuk bevinni a korongot,a vedoink rendre lekestek a Blues tamadoirol,Jonesnak volt 1-2 meccsmento vedese. De nem baj,a lenyeg,hogy megvan a meccs,ha esetleg szombat hajnalban is tudnank nyerni,akkor elkerulhetjuk a hosszu szeriat.
|
| |
Prospect
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Bírnék egy hetedik meccset. De jobban örülnék, ha a vasárnapi matinén kézfogás lenne
Aztán a Bruins ellen meg majd mi anyázhatunk a bírókra
|
| |
|
|
Válasz Al hozzászólására (#22663) |
|
|
|
|
|
|
|
Azért a tény kedvéért ez nem egy vitatHATo gol hanem szabálytalan, nem mindegy hogyan fogalmazunk.
Btw alapvetően játékosok felfogasaval is baj van ( ld Karlsson nyilatkozat).
|
| |
|
|
Válasz cedak hozzászólására (#22661) |
|
|
|
|
|
|
|
| Az OT-be meg jött egy vitatható gól, ami NEM, ismétlem NEM nézhető vissza, ami NEM a mi hibánk, mert ha a blues csinálja ugyanez a szabály!!! |
|
valóban nem a ti hibátok. de ilyenkor jobb ha ülsz csendben és nem szólsz egy szót sem.
|
| |
|
|
Válasz cedak hozzászólására (#22661) |
|
------------ |
|
|
|
|
|
Ez korrekt, köszi szépen!
Sztem már néhány szabályváltozás ráférne a modern hokira, külön kiemelve a mérkőzést eldöntő eseményekre. A vegasz meccs nem, ott nem gólról szólt, ott egy bírói döntés után alakult ki a többi!
|
| |
|
|
Válasz Al hozzászólására (#22663) |
|
|
|
|
|
|
|
Szerintem hülyeség számon kérni rajtatok, hisz Ti csak a haszonélvezői voltatok, egy szar szabálynak. Persze azon érdemes elgondolkodni, hogy ez így rendben van-e, s természetesen azoknak akik tehetnek is ellene.
Szerintem örüljetek most, hisz behúztatok egy fontos meccset, ezzel több dolgotok nincs is.
Én személy szerint együtt tudok érezni veletek e meccs után, mert a Rams hasonló körülmények után került be a Super Bowlba idén.
|
| |
|
|
Válasz cedak hozzászólására (#22661) |
|
|
|
|
|
|
|
Hát ez most tényleg kama volt
Bár én azt gondoltam, hogy ezt a meccset nem hozzuk, azt mondjuk igen hogy 2ből 1et elhozunk.
Meccs előtt 7/4 buktak otthon.
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Azt hiszem mostmár mindenki számára az NHl Lannisterei vagyunk!
Azért az tiszta sor ha az empty netet beütik nincs miről beszélni, de mekkora rohadékok voltunk, hogy egyenlítettünk, persze abszólult érdemtelenül. Az OT-be meg jött egy vitatható gól, ami NEM, ismétlem NEM nézhető vissza, ami NEM a mi hibánk, mert ha a blues csinálja ugyanez a szabály!!!
Nos összegezve, sztem ezzel mégjobban fel lesznek tüzelve és a fizikai hokiba bedarálnak minket, ha nem teszünk semmit megint fél óra és kipukadunk mint a lufi!
2-1-ről már nagyon sok csapat elvérzett köztük mi is és nem ez dönti el a továbbjutást...
|
| |
|
|
|
|
Akkor mosolyogj,aztán,ha végeztél,próbáld meg nem elfogultan nézni a meccseiteket!
Nemcsak a Leafs drukkerek mondják ezt,hanem kb. az emberek 80%-a,hogy mennyire nyomnak titeket
|
| |
|
|
Válasz ray hozzászólására (#22659) |
|
|
|
|
|
|
|
ez már nagyon ciki, amit a leafs szurkolók (tisztelet a kivételnek) csinálnak! Az itteni fórumon is, meg a kintieken is.
de legalább okot ad egy kis mosolygásra :))))
|
| |
|
|
Válasz laliking hozzászólására (#22658) |
|
|
|
|
|
|
|
Mert össze akarják hozni a döntöt a ruins-szal.Kurva nagy bajban lesznek akkor,hogy melyik oldalra fújjanak.
|
| |
|
|
Válasz stero hozzászólására (#22657) |
|
|
|
|
|
|
|
az egy dolog, hogy teljesen szabálytalan volt, de azt végképp nem értem, hogy a bírók miért nem nézték vissza.
|
| |
|
|
Válasz Sexton hozzászólására (#22656) |
|
------------ |
|
|
|
|
|
Az OT gólotok előtt nem volt kéz passz?
|
| |
|
|
|
|
Kemény meccs volt
2:0,3:1 után nagyon leültünk,bedaráltak minket(csak mellékesen 3:2-nél Perron kibassza a korongot,semmi,persze hogy basz nekünk 2-t)
3.harmad:ötlettelenül baszkodjuk a korongot a támadóba,a blues kb ezerszer lezárhatta volna a meccset...rábasztak.
|
| |
|
|
Válasz Tbence94 hozzászólására (#22652) |
|
|
|
|
|
|
|
Hú b+ ezt a sírból houtuk vissza és nyertük meg!
|
| |
|
|
|
|
Megvan..az maskerdes,hogy hogyan
|
| |
Prospect
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Couture...fuuu,hat abszolut nem nekunk allt a meccs,de visszahoztuk OT-re
|
| |
Prospect
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Jumboooonagyon jókor jött ez a gól...
|
| |
Prospect
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Karlsson
|
| |
Prospect
|
|
|
|
|
|
|
|